2013. december 7., szombat

Káposztás cvekedli




Alig lehet ember, aki a káposztás cvekedlit nem ismeri,
viszont annál több gyermek lehet, aki nem fogja ismerni....
Csak rajtunk múlik, megismertetjük-e vele.



 


Nálunk elég gyakran van a téli időszakban, de a szezonban még nem volt, 
s bizony a Férjem meg is jegyezte....
(Persze még időben, hogy eltudjam készíteni, de már későn, hogy gyúrjak hozzá tésztát). 

A káposztás cvekedlinek vannak titkai, az egyik a jó házi tészta,
a másik a káposzta elkészítése.
A lereszelt káposztát aranyszínűre/aranybarnára pirítjuk, kissé odakaramellizáljuk. 
Persze, nem kell hogy megégjen, éppen csak picikét hagyjuk odakapni az edény aljára,
majd felkeverjük, újra és újra, addig még végül aranyló, illatos, inkább sült, mit párolt.

Szóval ha ebbe belegondolunk, akkor máris látszik, hogy a káposztás cvekedli 
nem egy 10 perc alatt elkészülő étel.




Káposztás cvekedli

Hozzávalók
1 kg körüli fejeskáposzta (olyan közepes fej)
500 g kocka tészta
1-2 ek nádcukor
frissen őrölt bors
 olaj (aki eszik zsírt, annak azt ajánlom)

tálaláshoz
(nép)szokás szerint cukor, só, frissen őrölt bors


A káposztát a külső leveleitől megtisztítottam,
majd kettévágtam és almareszelőn lereszeltem.
(Praktikus a torzsát előre nem kivágni,
mert így  könnyedén tudjuk fogni az utolsó morzsáig,
 s nem a kezünket veszélyeztetjük a reszelés során, meg nem is esik szét leveleire.)
A lereszelt káposztát megsóztam és 2 evőkanál cukorral meghintettem.
Összeráztam.
Egy nagy aljú lábosba olajat löttyintettem (nem spóroltam vele),
beleborítottam a káposztát, 
majd néha-néha kevergetve sütöttem, pároltam.
Amikor kezdett pirulni, akkor alaposan megborsoztam és innentől kezdve,
már nem csak néha-néha, hanem szinte folyamatosan kevergetve megpirítottam.


 


Közben vizet forraltam a tésztának, megsóztam, majd a lobogó sós vízben kifőztem a tésztát.
A kész, pirult, de még picit roppanós káposztára szedtem a tésztát (nem öblítettem le), 
alaposan összekevertem, majd együtt is pirítottam kicsit.





Praktikák
- Amennyiben a tésztát én gyúrom,
akkor 40 dkg lisztből, 2 db tojásból, pici só és némi víz 
hozzáadásával teszem.
Ez most elmaradt, helyette durumlisztből készült fodros kockatésztát főztem ki.
- A tészta gyúrásával érdemes kezdeni, így a tészta érik, amíg a káposztát előkészítem.
- Nem hagytam ki a leírásból :) én nem szoktam lesózni, kiáztatni a lereszelt káposztát.
- A tészta főzővizéből érdemes keveset félretenni,
hogyha szükséges a tésztát később melegíteni, 
akkor abból löttyintsünk alá pár evőkanálnyit.
Így a melegített tészta nem szárad ki, szaftos marad, akkor is ha alaposan odapirítjuk.
Mert valljuk be, a legjobb falatok, mindig a lábos alján vannak :)













4 megjegyzés:

  1. Ez egy csoda, már ahogy leírtad is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te vagy a csoda, köszönöm, hogy erre jársz <3

      Törlés
  2. Anyukám szokott nagyobb mennyiséget lepirítani, adagonként fagyasztom, így bármikor csak a tésztát kell kifőzni hozzá. Szeretem :)

    lillácska

    VálaszTörlés